Taktikázás, házasság…

Elég sok beszélgetésem volt a múltkori cikkem kapcsán. Fantázia jó, rossz. klassz témának bizonyult.

Érdekes….A nők többsége (köztük én is) azt mondtuk, hogy jó lenne, ha nem lenne. Odaadnánk az agyunk ezt a részét, még, ha nem is tudnánk álmodozni…A pasik azon vannak, hogy ők nem különösebben aggódnak rajta. Ahogy mondta egy ismerősöm: mert ti nők túl sokat gondolkoztok!

Ez bizony így van… De sajna ilyenek vagyunk. Így születtünk és ez már nem fog változni. De, még, ha tudatosítjuk is magunkba, hogy ne álmodozz, mert ez nem jó, akkor is, ugyan ez lesz, ha épp adódik egy helyzet, egy új hapi, egy új szerelem…Miről is írnék, ha nem így lenne!

Kicsit aggódtam az elején, hogy mi lesz velem, ha kifogyok a témákból és nem lesz miről írnom!

Hát, akik nem csípik ezt a rovatot, szomorúak lesznek, mert annyi minden van a fejembe, hogy tíz év sem lenne elég, hogy elmondjam a gondolataim! Az élet mindig produkál olyan helyzeteket, hogy legyen miről témázni.

A múlt héten leginkább a taktikázás foglalkoztatott. Hogy állandóan taktikázunk, terveket gyártunk.

Van olyan ember a földön, aki a szívvel és ésszel él egyszerre? Mert én próbálkoztam ésszel tenni a dolgaim, de rájöttem, hogy „szív” ember vagyok és utálok taktikázni, megjátszani magam. Nem megy ez nekem…

Pedig néha próbálkozom, de piszkosul szívja az energiám, ezzel, pedig magamat szívatom.

Az egy dolog, hogy a melóban úgy csinálsz, ahogy látod, hogy jó lesz.

De én még ezt sem tudom. Mert amit nem szeretek és nem vagyok benne szívvel lélekkel, akkor nem vagyok képes csinálni, vagy leginkább jól csinálni. De, hogy még az emberi kapcsolatainkban is állandóan a taktikázás megy az nekem sok és sokk!

Biztos képbe vagytok, mire gondolok: ez az azért se írok most neki, nehogy azt higgye már, hogy gondolok rá, hogy kicsit is érdekel a dolog -szisztéma!

Na, most erre az üzire azért se válaszolok, nehogy már nyeregbe érezze magát!

Pedig szívesen írnál neki, hogy tudja, számít és tetszik neked, találkoznál vele, de neeeem! Már csak azért sem! Mert te szuper, vagy és na ne és különben is, mit képzel magáról?! Hogy majd én teperjek mi? ÁÁÁÁ!

Ezzel a becsapom magam dologgal párhuzamosan, megy, az emésztem magam pálya.

Összeszámoltad már, hogy eddigi életedbe hány olyan üzenetet írtál meg, amit végül MÁR CSAK AZÉRT SEM küldtél el?

Pedig nem vagy szuper, mert megjátszod magad. Mert a szíved nem ezt mondja!

„Majd holnap írok neki, addig, had várja.” Addig agyaljon csak, hogy most meg miért nem írok, hadd gondolkodjon, hogy mi van….

Pedig legszívesebben azonnal megírnád neki: AKARLAK!

De ez mire jó, hogy hülyítjük egymást? Hogy nehogy meg tudja, hogy kell nekem? Úgy is tudja, a szirup csak kódolt duma.

Húzzuk egymás agyát! Fárasztó….

Úgy hiszem, hogy ez valahol védekezés lehet, egészen addig, amíg nem vagy biztos magadba és benne. Mert félünk, hogy újra meg újra összetörik a szívünket. Minden egyes „sérülésnél” letörik a lelked egy darabja….

Miért kell haditerv egy kapcsolathoz? Főleg egy kapcsolat elkezdéséhez?

Tetszik nekem, tetszem neki. Akkor?? A rossz kommunikáció! Az a baj!

A NO kommunikáció a legnagyobb baj.

A legnagyobb óriási baj: azt hiszed, tetszel neki, mert egyértelmű jelek mennek. (vagy csak pusztán ismét beképzeled azzal az idegesítő fantáziáddal).

Mégsem beszélget, nem hív randira!. Na, ilyenkor mi van? Nem tudjátok? Én sem…

Ill: gyanúsan mégsem tetszel neki. Ezt tudat alatt talán már világos is, mégis le fog sokkolni, amikor egyértelmű lesz. Még is fájni fog, hiába szoktatod magad a gondolathoz. Sírni fogsz, mert a szíved nem olyan, mint a gyík farka. Na, ezt a hasonlatot…phiiii…

Miért nem megy csak úgy egyszerűen? Minden túl van bonyolítva. Kombináció!

És mindenki, de mindenki taktikázik!!!

Ha nem adsz jeleket, akkor az a baj. Ha meg adsz pl: írsz neki, akkor meg az a baj, hogy „nyomulsz” és „pióca” vagy! Ki a fene érti ezt?! Ezzel tele van a hócipőm. A bonyodalmak…

Vajon ez mindig így lesz? Mindig csak azzal nyugtatom magam, hogy még fiatal vagyok, azért tűnnek néha káosznak a dolgok, aztán majd, ha nagy leszek, kitisztul.

Néha jó lenne csak úgy eltűnni. Totál önzőnek lenni, hagyni egy cetlit és lelépni.

Úgy érzem, most erre vágyom. Gyávának lenni és elfutni…Jah, depis vagyok kicsit. De majd kisüt a nap…

Rájöttem: egyelőre alkalmatlan vagyok a házasságra. Pár hónapja, talán egy éve, amikor nyugis időszakomat volt el tudtam volna képzelni a családos, gyerekes „bulit”.

De nem. Elhamarkodott lenne. Fiatal vagyok még.

Annyi mindent szeretnék még tenni, megélni ezek előtt, hogy ezt még nem szabad!

Csak akkor szabad, amikor minden porcikáddal ezt akarod! Amikor szinte fizikailag vágysz a babádra, amikor csak erre tudsz gondolni, és nem jár még ezer másik dolog az agyadba, hogy még ez is jó lenne, meg az is.

Aztán addig fajultak a dolgok bennem, hogy meg kérdőjeleztem magamban a házasság fontosságát, mint intézményt magát.

Ha úgy jársz, mint én, hogy pánikrohamba kergeted magad a témától, akkor legalább olyan gáz a helyzeted, mint az enyém.

Az is elég szörnyű, hogy ezzel mást is megbántasz a környezetedben, de az még annál is rosszabb, hogy ezt nem tudod legyőzni magadban, bár mennyire is szeretnéd

Hányinger, vert a víz, rázott a hideg, sírógörcs, fejfájás, egyik cigi a másik után, minden megvolt…

Egyszer anyum azt mondta: ha majd ott leszek az esküvődön, befogom a fülem, mert nem akarom hallani, hogy azon pörögsz, hogy igen, nem, talán…Mégis igen, vagy nem igen, vagy izé, ööööö…

Ez akkor viccesen hangzott. De pár hete azt mondta az egyik legjobb barátom: figyelj, rajtad akkor sem lepődne meg senki, ha az oltár előtt mondanál nemet.

Milyen ember vagyok??? Hogy még a saját barátaim is ilyeneket gondolnak rólam!

Ez annyira szörnyű!

De az is tény, hogy ettől a témától egyelőre kényszeres meg pattanhatnékom van.

A lagzitól is hányingerem van. Nem tudok megfelelni ennek a társadalmi „elvárásnak „.

Nem akarok meghívni kétszáz embert, mert ha őt meghívom, akkor már őt is meg kell, mert ha nem megsértődik ez is, meg az is, meg amaz is. Na ne! Ez az én napom! (már, ha valaha lesz ilyenem) .

Minden féle kényszeres jó pofizás teljes egészében kizárva! Hogy olyan rokont is meghívjak, akit tíz éve nem láttam?!

Minek??Hát hogyne! Na ezért nem lesz lagzim!

Arról nem is beszélve, hogy ha csak nem esküvőszervezőt bízol meg, annyira kipurcansz a sok ügy intézésébe, hogy leginkább már csak az esküvő végét várod, mert annyira hulla leszel és nem is élvezed az egészet, pedig ez elméletileg rólad és a párodról szól!

A menyasszonyi tánc lóvéja miatt, pedig nem szervezek semmit, mint újabban sokan teszik!

Fájdalom! Szégyenek, szánalmas, kicsinyes, számítók ezek az emberek. Mintha nem tennének bele ugyan annyi lóvét. Vége sincs a banzájnak máris a pénzt, számolják! Fujjj. Na, ezt a pénzt inkább elteszem a gyerekemnek!

Bár az elöl mini hátul hosszú ruha engem is levett a lábamról, de azt hiszem én, mégis inkább az a laza farmeros, hirtelen, két tanúval házasodós típus vagyok.

Ha már egyszer odáig eljutok. Csak legyen, aki elvesz…..

Lehet szépíteni, de legyünk őszinték: az emberek nagy része nem kimondottan monogámiára van teremtve.

Nagyon, de nagyon szeretnék hinni abban, hogy ez nem így van, és valahol ott a valaki, akiről azt gondolod, hogy vele éled le az életed!

Persze, amikor halál szerelmes vagy el sem tudod képzelni, hogy mással is legyél,  más is hozzád, és a szívedhez érjen a párodon kívül. Azt hiszed ő az! Az igazi! Már, ha van ilyen…

Egyesek azt mondják, hogy az életed különböző szakaszaiban mindig más az igazi! Tehát a nagy ő-ből lehet, öt is vagy nyolc….Kinek mennyi.

Ahogy szokott lenni! Elején zsongás, pillangók a hasadba. Aztán eltelik a kapcsolatban egy év. Aztán kettő, három….

És, ha nem ő a nagy Ő, akkor  egyre inkább kinyílik a világ! Ahogy előjönnek a problémák, a párod hibái, a te hibáid, felszáll a köd és meglátsz mást is! Elcsodálkozol! Ez a sok helyes pasi (nő), mind itt volt körülöttem?! Furcsa az „új” felfedezés, mintha nem is erről a bolygóról jöttek volna! És lassan elkezded újra élvezni a helyzetet.

Nem szép dolog a megcsalás! De, ha már egyszer megteszed, legalább okosan! Ha nem, muszáj, ne nyilvánosan! Ne alázd meg így a párod! Ha netán nem vagy jó ügynök és kiderül, az akkor is elég nagy probléma lesz!!

Nagy fájdalmat okozol neki! De, ha megcsalod, akkor tuti nem élted párjával vagy! Néha hallok olyanokat, hogy pedig szerelmes voltam mégis megcsaltam, de nem tudom miért!

Na, ez egy oltári nagy baromság!

Egyrészt, ha tényleg szereted és nem csak azt hiszed, akkor fix, hogy nem csalod meg! Másrészt, olyan nincs, hogy nem tudom miért tettem! Ha dolgok mélyére ásunk, akkor bizony ott a válasz!

Persze, akkor rosszabb (vagy épp jobb)a helyzet, ha nem csak szexet akarsz, attól az embertől, aki megtetszik a párodon kívül. Esetleg hosszabb távra gondolkozol, netán ha akarod, ha nem beleszeretsz…Ebben nem tudok tanácsot adni. Nem tudom, mi lenne a jó. Valaki sérülni fog ez elkerülhetetlen és mindenkinek nagyon nehéz lesz! De a legnagyobb hibás a történetben úgy is te leszel!

Mondjam azt, hogy légy erős és sodródj az árral? Az sem jó, mert belerokkansz. A lelki teher, nagyon nyomasztó tud lenni…

Mindenképp mérlegelned kell! Át kell gondolnod, hogy tényleg a másik emberrel akarsz lenni, mert szereted, vagy csak ki akarsz törni a kapcsolatodból, és kell, hogy valaki segítsen….

Ezek nagyon nehéz döntések, mert, ha elhagyod a párod egy másik ember miatt, és netán mégsem működik, visszacsinálnád, még ha  sikerülne is vissza sírni magad hozzá, a kapcsolt már soha nem lesz olyan mint volt, ez egészen biztos…

Üdv: Tóth Zsuzsa