Királykislány a várkastélyból!
Képzeljétek, megint kijájjány lettem! Utoljára…Ez biztos.
Többet nem megyek versenyre.
A múltkori cikkemben említettem, hogy, egyetlen verseny volt, amin igazán jól éreztem magam, amin pedig nem is lettem helyezett. Nos ezt nyertem most meg.
Az elmúlt időszakban hiányzott a színpad nagyon és úgy gondoltam elmegyek még az uccso versenyemre. Természetes volt, hogy ezt az időszakot egy olyannal akarom zárni, ami előzőleg már jó volt. De nem hittem, hogy nyerhetek!
Bár gondolhattam volna, mert a 18-as sorszámot kaptam, a buddhista szerzetesek szerit a 9 és a többszörösei szerencsét hoznak.
Eredményhirdetésnél szuggeráltam a nevem közben, pedig sorszámot mondták. Totál meg voltam zavarodva. Hirtelen nem tudtam, hogy az én vagyok-e?! Mikor leesett, a hideg meleg futkosott rajtam. Majd elbőgtem magam!
De nem lehetett, mert amikor először királylány lettem, egy normális kép sem készült, mindegyik bőgős volt.
Ott volt annak a versenynek a „tulaja” is. Hát nem mondhatni, hogy jóban vagyunk… Az egyik ok, amiért nem, hogy majdnem 1 év után elkezdtem kérni az ott megnyert ajándékaimat és neki ez nem tetszett. Nekem meg az nem tetszett, hogy elvárta volna, hogy legyek „szervező” a következő évi versenyben. Nem vagyok rendezvényszervező iroda!
Nem várta meg a mostani verseny végét, így nem tudta, hogy én győztem. Egy közös ismerősünk, aki nem tudta, hogy mi fasírtba vagyunk, reggel felhívta, és nagyon édesen elkezdte újságolni, hogy képzeld „ GY” a kedvenced nyert!
Szerettem volna látni az arcár! Lett egy jó reggele.
Persze azonnal elkezdett támadni, hogy nem érti, hogy nyerhettem ilyen „FÉRFIAS” arccal. Hogy, hogy, nem tudom…
Leginkább úgy, ahogy a te versenyed kedves „GY”. Bezzeg akkor jó voltam, amikor a Te rendezvényeiden kellet királynősödnöm…Akkor, valahogy nem volt férfias az arcom… Ha annyira nem tetszett a fejem, akkor miért nem intézted el, hogy ne én nyerjek?!!
Mint, ahogy a tavalyi versenyen is elintéztél néhány embernek ezt azt. Ettől nem vagy sem „nagyon nagy”, sem „uricucc”….Te sem és a versenyed sem…
Persze most, hogy végleg abba akartam hagyni az egész modellkedést, csőstül jönnek az ajánlatok és a jobbnál jobb lehetőségek! Ez így szokott lenni. De valami nyüzsög is . Biztosan ismeritek az érzést! Amikor tudjátok, hogy történni fog valami…
Szerettem a királynősködésem utáni reggeleket. Úgy keltem, mint egy átlagos napon, merthogy az is volt. Aztán eszembe jutott, hogy az elmúlt este történt valami…És akkor ránéztem a koronámra, ami annyira szép és úgy csillog…Akkor egy pár óráig elhittem, hogy én ezt tényleg megérdemeltem. Nem bánom, hogy ez az érzés, csak rövid ideig tartott, ez így helyes és legalább maximálisan ki tudtam élvezni. Ezeknek a reggeleknek megvolt a varázsa.
Persze most sem kerülhettem el az „ez a lány, hogy nyerhetett” című műsort. De ez is így helyes. Az emberek ilyenek. Nagyon ritkán tudunk örülni más sikerének, mert olyankor azt kérdezzük, hogy miért éppen Ö??? Nem azt kérdezzük, hogy mit hibáztam én, hogy nem én lettem, nem magunkba keressük a rosszat, mert így sokkal egyszerűbb.
Az igazság az, hogy öreg vagyok én már ilyenekhez. A legfiatalabb versenyző és köztem 8 év volt…Az rengeteg idő…Pedig nem is én voltam a legidősebb.
Sokat gondolkoztam azon mostanában, hogy a tini 15-16-17 éves lányok miért akarnak nőnek kinézni? Miért öltöznek, sminkelnek úgy mint a 25 évesek? Nem értem, hogy mitől félnek, miről maradnak le…
A versenyen volt egy lány, akit idősebbnek gondoltak még nálam is. Olyan teste volt, úgy öltözködött, és a kis ráncai is arról árulkodtak, hogy egy érett csaj. Végül kiderült: 17 éves. Azaz jó pár év van köztünk. Nagyon meglepődtem…
Ez tényleg csak genetika kérdése? Nem hinném…
Hol van ilyenkor az anya, aki leül a lányával és elmondja, hogy kicsi szívem ez a ruha és ez a frizura nem neked való, mert még gyerek vagy!
Hogy fogom megmagyarázni a tizen x éves kölykömnek, hogy bár az osztálytársaid már
partizhatnak, de te nem és nem azért mert szívtelen szemét szülő vagyok, hanem mert ez okés.
Valószínű sehogy. És csak abban bízhatok, hogy az addigi nevelésemmel, át tudtam adni neki annyi józanságot, hogy nem csinál valami oltári nagy baromságot…
Voltam Csernus Doki előadásán. Nőkről, kapcsolatokról, családról, szülőkről beszélt. Tetszett. Szimpi volt. Bár igazság szerint nem mondott semmi olyat, amit józan ésszel ne tudnánk. Maximum csak tudatosította, néhány emberben a szánalmas kapcsolatát.
Ami kevésbé tetszett, hogy a terem tele volt bugyuta nőkkel, akik nem arra voltak kíváncsiak, hogy mit mond a doki, hanem rá magára. Az a nyálazás ami utána volt…Rosszul voltam a jajj doktor úr kezdetű, fura hangszínnel kiejtett mondatoktól. De már előadás közben gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz. Néha Csernus mondott valamit. Nem volt vicces. Nem is annak szánta. Nem röhögtem rajta, Ő sem. De sok nő elkezdett lószerűen nyihogni, mert szinte kötelességüknek érezték, hogy amit Csernus mond, azon aztán röhögni kell, mert ő mondta. Ha azt mondta volna, hogy hülye libák, akkor is röhögcséltek volna. Annyira gáz…
Most olvasom a könyvét, de csalódott vagyok. Nem tetszik, elég uncsi. Lassan is haladok vele, mert minden tizedik oldal után elálmosodok. Vannak benne érdekes dolgok, de bazi sok az ismétlés és ettől nem olyan színes az egész. De bővebb beszámoló a következő cikkbe. Addig remélhetőleg befejezem a könyvet….
Egy ismerősöm hasonló cipőbe van mint én voltam. Ő a bizonyos harmadik… Nem tudja senki, „még” nem derült ki. Nem szerelmes a pasiba, de van rá esély, hogy ez legyen a vége. Ahogy én látom…
Egyik nap ki volt borulva, megszólalt a lelkiismerete. Hogy, ha kiderülne, mindenki őt nézné egy családromboló ku…nak. Jah, ez bizony így van . Próbáltam neki elmagyarázni, hogy az emberek kívülről sajnos csak ezt látják, de fogalmuk sincs, hogy az a 2 ember min megy keresztül, hogy mit éreznek. Nem, mellesleg pedig megdöbbennétek, ha tudnátok, hogy a saját környezetetekben hányan voltak, vannak hasonló helyzetben…
Barátnőmmel megállapításra jutottunk: A szex az egyetlen dolog, amit egész életedben csinálsz, és mégsem unod meg. Ez én vetettem fel. (ki más). Erre ő: nem, mert eszel is, meg alszol is és fürdesz is…
Igen, de ez mind szükséglet.
Ha nem eszel, meghalsz. Ha nem alszol, meghalsz. Ha nem tisztálkodsz, jönnek, az élősködök és megzabálnak, tehát meghalsz. A szex az egyetlen, amit nem „kell” mégis teszed egész életedbe. Az már más kérdés, ha szexelsz és nincs szerencséd, esetleg meghalsz. Persze ezt még tovább lehetne ragozni, de ez az alap…Na, hát fontosnak tartottam, hogy ezt az apró információt megosszam veletek!
Megdőlni látszik egy hiedelmem. Mindig úgy gondoltam, hogy az idősebb férfik jobbak az ágyba, mint a fiatalabb korosztály. Tapasztaltabbak. Nyilván, ez nagyrészt így is van, de úgy tűnik itt is vannak kivételek.
Volt olyan időszakom, amikor kimondottan kizártnak tartottam, hogy fiatal, esetleg velem, egyidős pasival bújjak ágyba, mert mint minden nő én is azt szeretem, amikor egy pasi tudatosan tudja, mit csinál…
Egy csajszi mesélte, aki majdnem velem egyidős, hogy volt egy pasival aki csak 1 évvel volt idősebb nála. Nem feküdtek le egymással, csak volt ez az… A fantáziátokra bízom. A csaj állítja, hogy a srác jobb volt, mint sok idősebb férfi. Jól csókolt, és tudta, hogyan kell megérinteni bizonyos helyeket. Úgy vettem észre, a csaj ezen tök meglepődött. Mindenesetre jó tudni, hogy van megfelelő utánpótlás….
Érdekes dolgot kérdezett tőlem valaki.
Hogy mi az amit kitörölnék az elmúlt 5 évemből.. Gondolkoztam, bár csak egy valami villogott a fejembe. Az Oscar-díjasom…
Próbáltam keresni mást, ami rosszul érintett és szívesen elfelejteném, de ez volt az elmúlt 5 évemben az, ami leginkább nyomot hagyott bennem…
Ez nagyon durva. Rosszabbul érintett még annál is, amikor házasság miatt nem kaptam meg a szerelmemet! Talán azért, mert arra azt hiszem tudat alatt fel voltam készülve.
De erre nem lehetett. Bárcsak tudtam volna! Bárcsak lett volna nálam egy fal, amit hirtelen fel tudtam volna rántani amikor éreztem hogy gyengülök! Lehet, hogy ő volt a második szerelmem????
Azóta sem találkoztam vele. Nem tudom mit mondanék neki, vagy, hogy egyáltalán tudnék-e neki mondani valamit.
Van egy párom, akit szeretek, és akivel boldog vagyok, mégsem erősödtem meg „Oscarral” szemben ennyi idő alatt sem. Leginkább elszaladnék, ha meglátnám.
Mert mit mondanék neki??
Hogy, ugyan, te nem tehetsz semmiről, én voltam, olyan ostoba naiv, hogy bedőltem neked, te csak pasi vagy, más bűnöd nincs. Vagy mondjam meg, hogy te nem is olyan vagy se…fej, amilyennek hittelek és egy szellembe lettem szerelmes!! ??
Ha az szerelem volt egyáltalán. Nem tudom. Lehet, hogy soha nem is fogom megtudni. Lehet, hogy nem is akarom tudni. Nem tudom, hogy tudni akarom-e, amit nem tudok….
Üdv: Tóth Zsuzsa