ESZO-elnyújtott szexuális orgazmus!

Nemrég kezembe akadt egy könyv, ami igen-nagyon érdekesnek bizonyult!

Személyes tapasztalatról nem tudok beszámolni, mert én magam még nem fogtam hozzá ennek a különleges gyakorlatnak az elsajátításához, de Alan Brauer pszichiáter szerint -ő írta a könyvet-ez teljes egészében megtanulható!

Az embereknél általában „hagyomány” az álszent viselkedés, amiről én magam is próbállak „leszoktatni” titeket! Gondot jelent még az is sok embernek, hogy nevén nevezze az intim testrészeket vagy a szexuális tevékenységeket! Idegenek között ez még elmegy, ha úgy akarod, ez a normális, de néha még a párok között is probléma, hogy nyíltan, konkrétan megbeszéljék, hogy a másiknak mi a jó vagy éppen a rossz a szexuális életében!

Egy nőnek átlagban 4 és 12 másodperc között tarthat az orgazmusa. 1975-ben azonban a kutatások bebizonyították, hogy ezt akár órákra is lehet növelni, hiszen vannak olyan kivételes nők, akiknek annyira erős és hosszan tartó a gyönyörük, ami percekig is ugyan olyan intenzív!

1982-re már hatvan olyan párt „képeztek” ki, akik mint terapeuták oktatták a többi embernek, hogy ezt elméletről, hogy is lehet a gyakorlatba átvinni!

A tanulók között vannak idősebb, fiatalabb párok, olyanok is, akiknek eredetileg szexuális zavarokkal küzdöttetek, mégis miután elkezdtek ezzel foglalkozni két, három hónap után több mint a harminc százalékuk számolt be arról, hogy eljutott az eszo valamelyik szintjére!

Az eszo nem egy meghosszabbított előjáték, nem is csak többszörös orgazmus.

A nőknél a legmagasabb eszo szint, akár fél órától egy óráig is eltarthat, eközben állandó izom összehúzódás érzékelhető, felületi és mélységi.

A férfiaknál a legmagasabb eszo színt ugyan olyan, mint amit, a magömlést követő pillanatban éreznek, csak időben elnyújtva, itt is fél órától egy óráig terjedhet. Közben erős merevedés és áttetsző folyadékszivárgás figyelhető meg.

Az eszonak különböző fokozatai vannak:

Nőknél az első szint ugyan olyan, mint a hagyományos orgazmus, hüvely összehúzódással kezdődik, csakhogy ezek szünet nélkül ismétlődnek

A második szintnél ezek az összehúzódások keverednek mély medenceizmok állandó lassú, kitoló összehúzódásainak hullámaival. Ez olyan mintha a nő egy lassan emelkedő orgazmus pályán haladna felfelé!

A férfiak orgazmusa általában két fázisból áll. Egy három-öt másodperces kilövellő szakaszból, melyet az ejakulálás érzése követ, majd a nagyjából tíz másodperces, hozzávetőleg tíz összehúzódásból álló magömlés.

Az első fázisnál a kilövellő szakaszt nyújtja el, majd egy rendkívül erőteljes ejakulációval zár. Ezt a férfi egy hosszan tartó gyönyörként éli meg, mindeközben a szabályzó technikákra összpontosítva elkerülheti a magömlést.

A második szakasznál egy óráig is eltarthat az orgazmus, aminek következtében folyamatosan, szinte cseppenként szivárog a hímvesszőből egy áttetsző folyékony anyag. Ezzel egy időben a végbelének záróizmai elernyednek, kinyílnak. A magömlés innentől kezdve akkor következik be, amikor ő akarja.

Reálisan kell hozzálátni a tanuláshoz, azaz ne legyünk telhetetlenek. Ha most hat másodperces az orgazmusunk, akkor először a cél egy perc legyen! Az akár egy óráig tartó gyönyör megtanulásához hónapok kellenek és a tapasztalat, azt mutatja, hogy nem mindenki tart ki addig.

Az alapgyakorlatokat önkielégítéssel is el lehet sajátítani, sőt tudnak olyan férfiakról és nőkről, akik az elő szintet egyedül érték el. De ez mindenképpen elsősorban pároknak van kitalálva. Nem feltétlenül azért kell elkezdeni, hogy hosszabb legyen az orgazmusod, ennek egy csomó más előnye is van.

Közelebb, bizalmasabb kapcsolatba tudsz kerülni a társaddal, ha van egy közös cél, és azt se felejtsük el, hogy a szex fél egészség! Hiszen remek testgyakorlat valamint, a központi idegrendszert ingerli, ami oldja a feszültséget és a stresszt. Javítja az ember hangulatát és az intenzív szerelmi életet élő emberek bizonyítottan sikeresebbek az élet más területein is.

Az átlagos orgazmus mindössze tíz másodpercig tart. A szex heti egy-két alkalom. Ez hetente húsz másodperc, havonta kb. másfél perc, évente tizennyolc perc, ez ötven év alatt átlagosan nagyjából tizenöt órát tesz ki.

Ebbe belegondoltál már? Ez nagyon durván kevés. Nyilván a szex önmagában nem csak erről szól, de ez a cél. És most gondolj bele abba is, hogy hány órát fantáziáltál és ábrándoztál a szexről, de nem mondtad ki, vagy éppen hány felesleges kört futottál?

Egy barátom épp a múltkor mondat, hogy van egy csaj, aki azért hívja át mindig, mert „rossz a számítógépe”. Még csak jó dumának sem nevezhető és felesleges is.

Annyit gondolkozom azon mostanában, a hogy a társadalom nézetében a férfiak miért lesznek ku…fiak, a nők, pedig ku…vák mert kimondják, vagy éppen megteszik, amire gondolnak vagy vágynak…

Miért kell ilyen gagyi „rossz a gépem „kódolt duma? Miért gondolják azt az emberek, hogy szégyen kimondani: Kívánlak, vágyom rád, és szeretkezni akarok veled!

Pároknál nyilván nem, én most „idegenekre” gondoltam. Ez teljesen normális! Meglátsz valakit, és ezért vagy azért megkívánod. Azt hiszem a legtöbben már abban a szent pillanatban tudat alatt, eldöntik, hogy mit akarnak a másiktól. Komoly kapcsolatot vagy csak szexet. Persze, ez idő közben még változhat.

Ha már, akkor komolyan gondolod a kapcsolatot, általában nem rontasz ajtóstul a házba, bár ennek az ellenkezőére is tudnék példát mondani, viszont, ha csak az élvezet kell, akkor sokszor miért húzzuk feleslegesen az időt? Ezen a saját magam is sokszor gondolkoztam. Tudtam, hogy úgy is szex lesz a vége és egyikünk, sem akar többet a másiktól, mégis hetekig ment a felesleges szövegelés, amire igazából egyikünk sem volt kíváncsi, mert nem éppen az érdekelt minket, hogy a másiknak milyen napja van.

Csak, mert ez illik? Miért kerülgetjük egymást folyton? Miért nem merjük kimondani, hogy mit szeretnénk? Mitől félünk?

Mondanom se kell, mikor végre egymásnak estünk, az nem volt éppen szeretkezésnek mondható, inkább egy házrengető ….-nak. De, ha nem játsszuk végig a játékot, akkor is ugyan ez lett volna, hiszen mindegyikünknek hasonló a vérmérséklete.

Mégis mindig mindenki újra és újra végigjátssza ugyan azt.

Persze, ha komolyan gondolod és nem csak egy futó kapcsolatnak, akkor tök rendben van, ha megy az incselkedés hiszen, akkor egy percig sem tartod időpocsékolásnak az ismerkedést, de ha CSAK szexet akarsz és tényleg semmi mást, akkor nem lenne jobb az ágyban tölteni azt az időt, ami alatt hülyítjük a másikat?

Ha csak nem a Krisna-völgyben élsz, akkor aztán akkor szexelhetsz, amikor csak megkívánod! Nyilván nem ott élsz, különben ezt nem olvasnád. Ha meg igen, akkor ejnye-bejnye, hogy megszeged a szabályokat, de én nem köplek be! Csináld nyugodtan!

Na, de elkanyarodtam a témától kissé, ESZO…

A pasik most ne arra gondoljanak, hogy milyen gáz lesz, szinte kínlódás ennyi ideig visszatartani az orgazmusukat! Nem, ez puszta gyönyör! És emellett tanul némi szexuáils intelligenciát is! Megtanulja, kortól és tapasztalattól függően felismerni a partnere igényeit.

Azok a férfiak, akik merevedési zavarokkal küzdenek, rájönnek, hogy az eszoval merevedés nélkül is tökéletesen ki tudják elégíteni a párjukat. Ettől, sokkal lazábbak lesznek és a társuk szenvedélye olyan erotikus élményben, részesíti őket, ami miatt rendszerint vissza is tér a merevedés!

Nagyon sokan az ellaposodott szexuális életük miatt vágtak bele ebbe, mert attól féltek, hogy a meg szokás miatt a szerelmük kielégítetlenné vált és új partner után akar nézni! A felmérések szerint azok a párok, akik együtt kezdték el ezt tanulni, sokkal kevesebb volt, akinek ügyei voltak, mert újra egymásra találtak a szerelmükkel! Ne felejtsük el, hogy felelősséggel tartozunk a párunkért, hiszen pont azért élünk „párkapcsolatban”, hogy boldoggá tegyük egymást!

Az a szomorú, hogy az már kivételesen jó szeretőnek mondható, aki hetente két órát eltölt az ágyban a szerelmével, ezzel szemben gondoljunk bele, hány órát netezünk vagy tévézünk!

Csak azok a párok vágjanak bele az eszoba, akik feltétel nélkül bíznak egymásban és heti legalább két-három alkalommal el, tudnak csípni egy egy órát az életükből gyakorolni. Ez főleg a tanulás időszakában fontos! Be kell építeni a napirendbe. De ne elalvás előtt fél órával, mert akkor már túl fáradtak vagyunk, hogy figyeljünk.

Hétről hétre érezni fogod a változást, egyre nagyobb lesz az izgalmi szinted! Ha néha ki is marad pár nap, vakáció, vagy egyéb más elfoglaltság miatt, a megszerzett tudásod akkor sem veszik el, ott folytatjátok, ahol abbahagytátok!

Az eszo elengedhetetlenül együtt jár kéz a kézben a romantikával. Az emberek nagy részéből ez már sajnos kihalt, ezért ezt tudatosan kell megteremteni. Igen, gáz, hogy tudatosnak kell lennünk, hogy kicsit romantikázzunk, de ha egyébként nem megy…

Eleinte késsé kényszeredettnek érezhetjük a szitut, de ez azért van, mert éppen valami újat készülünk tanulni, és amit tanulunk, az még nem spontán jön, hanem tudatosan, azaz figyelünk magunkra.

A könyv rávilágított egy érdekes dologra. Mint tudjuk a nők általában romantikusabbak a pasiknál, hiszen sok férfi azt sem tudja mi az. Ők csak teszik a „dolgukat”, néha még szégyenérzetük is van, ha néha néha valami romantikusabb dolog eszükbe jut vagy valami olyasmit tesznek. És talán ezért is lettek a nők rámenősebbek! Mert néha úgy gondoljuk, hogy akkor mi minek strapáljuk magunkat, ha egy fikarcnyira sem értékelitek?

Lehet, hogy részben a hímek miatt van, hogy a nők viselkedésben kezdenek elférfiasodni?

Igen azt várjuk el a szerelmünktől, hogy mielőtt szeretkezünk, mondja el, hogy mennyire fontosak vagyunk neki! Hogy mondja el mennyire értékesnek, tartja a kapcsolatunkat! Egy pasi is tudjon beszélni az érzéseiről! Ez soknak miért esik nehezére? Mert ez „nyálas”?

Hogy honnan tudjuk, hogy a másiknak mi a romantikus? Egyszerű, megkérdezzük! Mert mivel minden ember más, ezért egyéne válogatja, hogy kinek mi romantika. Egy a biztos, hogy az eszohoz ez elengedhetetlen! A hangulat a „díszlet” megteremtése! Fontosabb, mint hinnéd, hiszen, ha a környezet nem megfelelő, akkor, hogy akarod felvenni a ritmust?

Ha a nő látszólag minden ok nélkül ingerlékeny és csak úgy veszekedést kezdeményez, arra a férfiak figyeljenek oda nagyon! Ez általában egy figyelemfelkeltés, hogy éppen a romantikát hiányolja, kielégítetlen, vagy elhanyagoltad. A nő ekkor azt gondolja, hogy még a veszekedés is jobb, mint a semmi, csak, hogy egy kis odafigyelést, vagy törődést tudjon kicsikarni! Ez elfojtott szeretetéhség!

De az sem megoldás, ha szex előtt öt perccel kezdesz el puncsolni! Ez egy folyamat! Ne csak akkor hordozzatok minket a tenyereteken, amikor szexelni akartok! Napközben, akár egy hívással, vagy üzenettel mutasd ki, hogy mennyire hiányzik a párod és, hogy várod a viszontlátást!

Fontos, hogy beszélgessetek! Egész nap nem vagytok otthon, dolgoztok, legalább munka után legyen egy órátok, hogy megbeszélitek kivel mi történt! Ha rossz a lelki kapcsolatotok, vagy nincs kommunikáció, akkor, hogy is várhatja el, bár ki is, hogy jó legyen, vagy egyáltalán legyen szex?

Az eszohoz muszáj a kellemes meghitt fészek! Ilyenkor télen egy jó meleg szoba, gyertyák, füstölők, halk zene esetleg egy kis pia! Köztudottan oldja a feszültséget, de vigyázzunk! Ha túl sokat iszunk sokkal nehezebben, jutunk el az orgazmusig! Ügyeljünk rá, hogy lehetőleg senki és semmi ne zavarjon minket!

Amit meg kell tanulnod, kifejezni az élvezetedet! Tudjál nyögni! Ez most lehet, hülyén hangzik, de így igaz! Tudd magad annyira elengedni mindenféle szégyenérzet nélkül, hogy hangot adjál a gyönyörödnek! Sosem értettem, hogy tudnak, úgy emberek elmenni, hogy meg sem pisszenek közben! Szerintem ők nem is élvezik igazán, nem felszabadultak!

A világítás, ami problémát okozhat! Valaki sötétben, van, aki világosban szereti. Ne akarj semmit sem ráerőltetni a kedvesedre, próbáljatok kompromisszumot kötni! De beszéljétek meg nyíltan, tabuk nélkül, hogy mi annak az oka, hogy nem hajlandó világosban szeretkezni! Hiszen nincs annál izgatóbb, amikor látod, hogy a másik mennyire kíván, és mennyire élvezi!

Feltétlenül szerezzetek be vazelint a későbbi gyakorlatokhoz, valamint a rövid körmök alapfeltétel! A műkörmösök hozzanak meg ennyi áldozatot, hiszen, ha túl hosszú a körmünk azzal fájdalmat okozunk a párunknak!

A higiéniáról nem is beszéltünk, de úgy gondolom, a fürdés, tisztálkodás és a nemi szervek tisztán tartása alap!!! Ne legyünk igénytelenek! Ha tudod, hogy a párod borotváltan szereti, borotváld le! Akarjunk a másik kedvében járni, a másiknak tetszeni! És tartsuk be, bár mennyire nehéz is: ha belépünk a hálószobába, ott nincs harag! Az elalvós csók és az ölelés KÖTELEZŐ!!!

Remélem, kellőképp meghoztam a kedveteket a témához ! Folyt. Köv!!!

Üdv: Tóth Zsuzsa