Emberek egymással szemben.
Néha hozzám közelálló emberektől megkaptam, hogy túlságosan barátkozós típus vagyok, túl közvetlen vagyok az emberekkel.
Igen, ez így volt, van. Gyorsan ismerkedem, összességében mondhatjuk, hogy „fejlett” a kommunikációs készségem.
Máskor, pedig azt vágták a fejemhez, hogy milyen rémesen zárkózott vagyok.
Ez is igaz.
Mind a két ember én vagyok. Nem tudom mikor melyik énem, jön elő és miért. Biztosan összefüggésben van azzal, hogy eléggé hangulatember vagyok.
Egyszer nagyon sokat beszélek, sziporkázom, élvezem az emberek társaságát, néha pedig nem vágyom semmi másra csak arra, hogy egyedül legyek.
Olyankor van, hogy napokig nem mozdulok ki otthonról. Ilyenkor olvasok, át gondolom a dolgaim, szöszölök jobbra-balra és olyan jó egyedül!
Ha bele gondolok, „túlzott” kommunikáció inkább csak látszat. Beszélgetek az emberekkel a semmiről, felületesen. Csak éppen annyit és úgy, hogy jól érezzük magunkat, de ne tudják meg, hogy milyen is vagyok valójában. Adok is nem is.
Viszont mióta ide írogatok nektek, ez változni látszik. Itt pótolom mindazt, amit eddig el hallgattam magamról. Olyan klassz érzés van rajtam, hogy itt szabad beszélnem magamról!
Bizonyára azért van ez így, mert már nincs megfelelési kényszerem, már nem akarok, másoknak bizonyítani.
Régen ez másképp volt. Mindenkinek meg akartam mutatni, akik gúnyoltak, hogy igenis amit el terveztem azt el is érem.
A végén már nem is mások voltak fontosak, hanem én. Hogy tudom azt, ha nem törődöm mások véleményével, hajtok a cél felé és nem adom fel, képes vagyok el érni, amit akarok.
A személyes horoszkópom szerint mindig magasra teszem a mércét magamnak, és túlzottan kritikus vagyok!
Jogos! Ez így igaz, de pontosan ezért tanultam meg küzdeni!
Egy kis faluban éltem, még most is gyakran haza járok a szüleimhez.
Sokkal nehezebb volt minden mintha nagyvárosban nőttem volna fel. Itt idegen volt az embereknek minden, amit elterveztem!
Először színészetet tanultam majd jött a modellkedés. Ez a sok kedves „szurkoló”, értem szorító ember mellé háromszor annyi irigyet hozott magával.
Híres akartam lenni! Kifutón, tv–ben, újságokban, plakátokon szerepelni!
Sok fiatal lánynak az álma!
Ezt persze az óta másképp látom, más az értékrendem! Nem tudom, hogy akkor is így lenne-e, ha nem érem el mindezt!
Lehet, hogy csak azért nem fontos az egész, mert meg kaptam, amit akartam!
Milyen érthetetlen. Pont azok az emberek nem ismertek igazán, akik a közvetlen környezetemben éltek!
Az idegenek, sokkal kedvesebbek és közvetlenebbek voltak! Néha túlságosan is!
Már kellemetlen volt, hogy fel szálltam a buszra és minden egyes alkalommal biztosan el kezdett beszélgetni velem egy ismeretlen és kiszopkodta az összes energiám!
Volt pár éve egy iszonyatos időszakom, amikor néhány hétig mindenki nekem panaszkodott a problémáiról. Én persze rendes akartam lenni és mindenkit meg hallgattam! A végén úgy éreztem, ha találkozom még egy energiavámpírral, aki el kezdi a gondjait rizsázni, belehalok!
Totál emberundorom lett, nem voltam kíváncsi senkire! Akkor kezdtem zenét hallgatni a buszon és vettem egy sapit, amit a szememig a fejembe húztam, hogy senki ne ismerjen meg! Ha meg láttam egy ismerősöm, inkább el mentem a másik irányba csak ne kelljen beszélgetnem!
A legrosszabb az volt, hogy a bajait mindenki el mondta, de az, hogy meg kérdezzék, veled mi van? ÁÁÁ! Senki nem volt kíváncsi rám….
Régen az is nagyon zavart, ha úgy mondtak rólam véleményt, hogy nem is ismertek, mert pár mondatnál többet nem váltottam velük. Sőt olyan is volt, hogy egy szót sem beszéltünk!
Ezt még most is gusztustalannak tartom, de azóta rá jöttem, hogy ez egy természetes emberi alaptulajdonság! Sajnos.
Sokan meg szóltak a faluban, hogy úgy vonulok, mint egy dáma, mert fel emelem a fejem. Azóta sem értem, hogy miért kellene egy embernek le hajtott fejjel járnia.
Nincs szégyellnivalóm, és nem bujkálok senki, elöl.
Ettől rám jött a „pukkadjatok” meg és a „már csak azért is „érzés!
Már csak azért is felemelt fejjel jártam, üzenve: Nem adom fel az álmaimat, bár mennyire is szurkoltok, hogy bele bukjam!
És most is felemelt fejjel járok (mosolyogva), üzenve: Aha, le vagytok ejtve gonoszok! Én, mondta, hogy az lesz amit mondtam! És lám! Eddig amit akartam azt el is értem!
Amit még állandóan vissza hallottam és már az idegroham kerülgetett tőle, hogy szégyellem, hogy honnan jöttem!
Tyű, számát sem tudom, hogy hány velem készült riportban és újságcikkben írták, hogy hol élek!
Ha nagyképű, amit írok, ez van, de az elmúlt ki tudja hány évben a falum senki miatt nem szerepelt annyit a médiában, mint miattam.
De, ha meg sem említettem volna, akkor sem szólhatott volna senki egy szót sem, hiszen nekem csak magamat kellett reklámoznom és nem a falut!
Nem vagyok „nyalós” típus, így senkihez sem rohantam oda, hogy ismerj meg, mert nem olyan vagyok, mint amilyennek gondolsz!
Talán a kisugárzásommal lehet baj. Számát sem tudom hányszor hallottam már, amikor el kezdtem beszélgetni valakivel, hogy jé, te nem is vagy nagyképű! Erre a legjobb példa a párom, akinél szintén így indultam!
Mostanában kezd be indulni a kommunikáció az emberek és köztem. Valószínű a munkám miatt. Mert le esett a húsz fillér, hogy másra is képes vagyok, mint a kifutón billegni!
Egy kicsit talán flegma vagyok, de ezt én védekezésnek hívom a bántásokkal szemben!
Kinek van kedve olyan emberekkel barátkozni, akikről tudod, hogy a következő pillanatban ki beszélnek! Utálom őket! A kibeszélősek! Az ő bosszantásukra ki fejlesztettem az
„Azt a betyár mennyire szép vagyok,
Azt a betyár mennyire nagy vagyok,
Azt a betyár mennyire jó vagyok,
Azt a betyár ez mind és vagyok” arckifejezést!
Az emberek biológiailag így vannak kódolva! Ha valaki más, nem jobb vagy rosszabb csak más a környezetükben, kilóg a sorból, akkor vége mindennek, mert őt támadják! Bár mit is tesz minden rossz!
Alapvetően az is igaz, hogy aki tudja, és akarja, az csinálja, aki nem az le szólja!
Kellett néhány év mire meg emésztettem mindezt és már nem bosszankodom, hanem nevetek a rosszindulatú embereken! Na és a pletykákon!
De igen! Zörög az a haraszt szél nélkül is! Nem is akár hogyan!
Egyszer azt hallottam vissza, hogy kidobtak otthonról! Engem! Akiért ölnének a szülei! Akkoriban még csak szó sem volt róla, hogy el költözöm otthonról, mondjuk akár a saját önszántamból! Nemhogy kidobtak!
Mindenkinek azt kívánom, hogy olyan anyuja legyen, mint nekem, aki időben fel ismerte, hogy nálam a „hagyományos” nevelési módszerekkel nem megy semmire! Nem korlátozhat, nem parancsolgathat, mert az nálam nem jön be!
Felnőttként kezelt, hagyott ki bontakozni és partner volt az összes őrült ötletembe!
Tudta, hogy én a „hülye” ember típus vagyok, aki mástól úgysem hiszi el a dogokat, csak a saját tapasztalataimra hagyatkozom!
A szüleim is kaptak hideget meleget amikor „el engedtek” ide-oda, de bíztak a nevelésükben hiszen óriási baromságot nem csináltam életemben és tudták, hogy különbséget tudok tenni jó és rossz között!
A véleményüket el mondták, de én döntöttem! Már nagyon fiatal korom óta én döntök a dolgaimról és ez így helyes! Meg hagyták a szabadságom, ami nekem nagyon sokat jelent!
Elemeztem egy kicsit az embereket és arra jutottam, hogy akik másokkal vannak el foglalva, azoknak problémáik vannak, amit vagy nem tudnak meg oldani, vagy homokba dugják a fejüket és nem is akarják. Így inkább le kötik magukat azzal, vagy el terelik a figyelmet magukról, hogy más embereket cseszegetnek és beszélnek ki!
Frusztráltak.
Tisztában vagyok vele, hogy ismét hallok vissza sértődött megjegyzéseket a cikk kapcsán, de megint egy elcsépelt közmondás: „Akinek nem inge….” Mindenki ismeri.
De akinek inge és gatyája az igenis vegye magára és gondolkozzon el egy kicsit! Találjon értékeket vagy új hasznos elfoglaltságot az életében, hogy ne legyen ideje másokkal foglalkozni, de elsősorban, hogy gazdagabban élje a mindennapjait!
„A szánalmat ingyen megkaphatjuk, de az irigységért meg kell dolgozni !”
„Inkább utáljanak, azért aki vagy, minthogy azért szeressenek, aki nem vagy!”
Üdv: Tóth Zsuzsa