Akit elkápráztat a külső ragyogás….

Sok fiatal lánytól kaptam üzenete, hogy írjak még a divatvilágban szerzett tapasztalataimról, főleg a buktatókról. A negatívumokat próbáltam vázolni, hiszen abból a tanul az ember.

16 évesen, „tipikusan” kezdtem modellkedni. Egy egykori balatoni szépségkirálynő hirdetett egy tanfolyamot, amire jelentkeztem. Azonnal be válogattak, majd elkezdtem az órákat. Tiszta felesleges idő és pénzkidobás volt az egész. Merthogy már akkor, jó pár éve is súlyos tízezrekbe fizettem érte. A hölgy azt hitte a neve garancia a sikerre, mégis meglehetősen gagyi volt az egész. Sok újat nem tudtak mutatni.

A színpadi mozgással nekem nem volt gond, szép is lett volna x év táncos múlt után. Eleve, a kifutózás érdekelt inkább nem a fotó modellkedés. A tanfolyam végén készítettek rólunk néhány „induló” képet, amik annyira rosszak voltak, hogy minden pesti ügynökség vissza dobálta őket.

Az első munkám is tőlük volt. Egy autó kiállításon kellett hossteskedni. 4-en voltunk, mindenki 16-17 éves körül. Oda vittek minket a munkára, csak a nap végén akadtak problémák. Közölték, oké, köszi, reggel találkozunk, menjetek a szállásra. De kedves!

4 fiatal lány, cucctáskákkal, sötétbe Pesten. Már ez önmagában problémás, de az igazi gond az volt, hogy egyikünk sem ismerte igazán a fővárost. Ugyan egyikünk sem volt elveszett ember, de azért mégis elég rémisztő volt a szitu.

Amúgy a főnök Majka legutolsó exe volt. Ugyan olyan hosztesznek jött oda, mint mi, aztán valahogy át pályázott. Nem volt túl kedves teremtés akkoriban, elég nagyképűen viselkedett velünk, de mentségére legyen szólva, azóta már találkoztam vele jó párszor és vissza vett a stílusából, egész normális csaj lett belőle.

Tisztába voltam vele, hogy egy jó portfólió nélkül semmire sem megyek. Ezért kiválasztottam egy fotóst és rövid időn belül meg csináltattam azt is. Mivel nagyon fiatal és tapasztalatlan voltam, emellett senki nem volt, aki tanácsot adjon sajnos bele nyúltam. A képek bár nagyon szépek lettek, mégsem feleltek meg az akkori követelményeknek. Túl művésziek voltak. Állítólag.

Válogatóról válogatóra jártam, munka egy szál se, azaz bevétel se, egyre csak kiadás, a különböző regisztrációs díjakra.

Ott vágtam ki a biztosítékot, amikor a főnökasszony az akkori ügynökségemnél balhét csapott egy három hajmosásig tartó mahagóni hajbemosó miatt. Hogy mégis én, hogy gondolom, hogy hajszínt változtatok csak úgy!? (Még ha csak kb.1,5 hétig tart is ).

Itt végeztem. Úgy döntöttem, hogy fel adom. Bele kóstoltam ebbe is, de ennyi elég volt.

Nem láttam értelmét a további próbálkozásoknak.

Ehhez tartottam is magam évekig, még meg nem láttam egy hirdetést. „Naptárlányt keresünk”! Hirdette a megyei lap. Be küldtem egy képet, gondolta mi bajom lehet.

Az olvasók szavaztak sms-ben . levelezőlapon emailban a képek alapján. Meg nyertem holtversenyben egy másik lánnyal. Holtversenyben… Ki hallott már ilyet!? Ugyan annyi szavazat. Ezt valahogy a mai napig sem hiszem el.

(A másik lány az óta keresett modell külföldön és csak úgy ”mellesleg” az én „B” stílusomon köszörüli a nyelvét a népszerű ismerősöket keresős oldalán. Sebaj! Oda se neki!)

Nyereményként kaptam egy 100 ezer forint értékű ékszer utalványt, amit elméletileg arra válthattam be, amire akartam. Helyette a kezembe nyomtak egy arany nyakláncot és hozzá illő karkötőt. Nem hordok aranyat!!! És különben is! Olyan nyanyás volt!

De ez már csak szőrszálhasogatás, igazság szerint jót tett az önbizalmamnak, hogy az emberek 365 napon át bámulhatnak, még ha a kép nem is tetszett annyira. Az újság az óta is úgy emleget: Az egykori naptárlány! (Én már királykisasszony vagyok. Ezt miért nem írják? hmmm).

Nem gondoltam, hogy egy ilyen „megyei” szerepléstől lesznek majd modell munkáim, de tévedtem. Egymást érték az ajánlatok, és a végén annyi munkám volt, hogy a határidő naplómat kellett nézegetnem. Pont azt szerették bennem amit én nem szeretek magamban: a „karakteres” arcom. Fitos orr, hegyes áll, moncsicsi fülek. Engem soha nem hívtak tündi- bündi, habos-babos fotózásra. Mindig valami dögös, gonosz voltam. Nem bántam, szerettem ezt a szerepet. A párom volt nője szerint olyan vagyok, mint egy transzvesztita. Kedves lány. Rá vissza is térek később.

Az biztos, hogy így utólag már tuti nem végeznék tanfolyamot, mert úgy is élesben, munka közben derül ki, hogy mennyire alkalmas erre a munkára az illető és ugyan úgy portfóliót sem csináltatnék, mert szépségversenyeken már minden második díj, felajánlás, fotósorozat.

Sok segítséget ne várjatok az  emberektől, itt kevés az őszinte szó! Csak azt hidd el, amit a saját szemeddel látsz! Fokozottan kétszínű társasággal leszel körül véve, ha ide vágysz!

De, ha találsz néhány embert, akik akkor is érdeklődnek utánad, amikor nem kell nekik semmi és tényleg önzetlenek, akkor becsüld meg őket nagyon, mert ritka lesz! Nekem szerencsére sikerült!

Néha kérdezik, mi van a modell barát nőimmel. Nincs modell barátnőm, maximum jó ismerősöm. Jól jegyezd meg: (kis túlzással) itt mindenki fúr mindenkit!

És kizárólagos szerződést se kössetek soha! Viszont minden egyes hivatalos papírt tegyetek el, gondosan még, ha valami jelentéktelenek tűnik akkor is! Soha nem tud hatod mikor lesz rá szükséged!

De a múltkori cikkemben tévedtem! Nem az Olasz országi volt az első versenyem. A legelső még a gimi után egy megyei volt.

Előtte éven a falumból nyerte meg egy csaj és szólt, hogy nincs-e kedvem menni, mert azóta szervező lett.

Közönség díjas lettem és a legjobb mozgás is az enyém volt. Pár hónap múlva össze vitáztam a szervező lánnyal valamin, aki aztán a fejemhez vágat, hogy tudjam ám, hogy hányadán vagyok, mert csak miatta lettem közönség díjas, mert átírta a pontokat!

Oltári mérges lettem. Azóta se tudom, hogy ez így volt-e, csak azt tudom, hogy se akkor, se azóta én soha senkit nem kértem meg, hogy segítsen bejutnom valahova! Mindent magamtól értem el és nem, azért mert hátulról valaki képviselte az érdekeim. Az csak egy valaki volt, én magam!

Járkáltam egyik fotózásról a másikára így történt, hogy bele kóstoltam egy új műfajba, aktmodell lettem. Igen, aktmodell. Nem szégyenelem egy percig sem. Ne a férfimagazin jusson eszünkbe, hanem művészi fotók.

Állítólag felvilágosult társadalomban élünk, mégis nagyon sok ember el ítél ezért. Nyilván kell, hogy legyen némi művészi hajlam, hogy megértsünk egy érdekes kompozíciót, vagy egy fény árnyék játékot, de az embereknek egyszerűbb ítélkezni. Nem értik meg, hogy ettől még nem mások az erkölcseim, nem indulok a sarokra vagy éppen nem fogok pornózni.

Azt sajnos nem látják meg, hogy arattam a kiállításokon nem csak Magyarországon. Német ország, Ausztria, Luxemburg, Hollandia, Kalifornia, India, csak, hogy néhányat említsek a jelentősebbek közül.

Ugyan úgy, mehettem volna egyetemre, de én mégis inkább sminkes és fodrász lettem, mert úgy éreztem, hogy a kreativitás az én utam, és nem is álltam másra készen. Nem tartom ki zártnak, hogy nem diplomázom majd le, a pszichológia mostanában nagyon érdekel.

Bár a suli nem éppen kedvencem, elég korán ki is kerültem a zárt közösségből, a gimit is délutánin végeztem, szerencsére.

A sok szabály, a megfelelés. Gyűlöltem. Helyette inkább dolgoztam. Csak, hogy így tettem! Azt hiszem, minden, amit tudok, azt nem a suliból, hanem az életből hoztam magammal. És azért biztosan nem megyek egyetemre, hogy elvégezzek valami, gagyi Művelődésszervező szakot, hogy elmondhassam: Hurrá! Ugyan munkanélküli vagyok, de legalább van egy diplomám, amit akár le is húzhatok a….

Szerveztem már rendezvényt diploma nélkül is. Nem mellékesen az évek során nem akár milyen ismeretségi körre tettem szert, ami már szinte fontosabb annál, hogy kinek milyen iskolája van. Akár milyen szörnyen hangzik.

Vagy itt ez a rovat! Sok újságírónak fel kopik az álla nekem, pedig saját rovatom van és semmi közöm nincs a szakmához. Egyszerűen csak ismertem a megfelelő embert, aki szólt nekem erről a lehetőségről.

De nem ítélkezem. Van, akinek a fő sulis idő éppen arra jó, hogy el döntse merre tovább. Igen, itt vannak az utak, hogy merre indulsz.. Én akkor ezt választottam, az én döntésem volt.

Aztán egy idő után kezdett tele lenni a hócipőm néhány elmebajos fotóssal. Tisztázzuk: a modell (hülyén hangzik), de egy eszköz, egy tárgy, ha úgy tetszik. A modellnek az a dolga, hogy végezze a feladatát, tudja viselni azt a ruhát, sminket, hajat, amit éppen kap, hiszen ezért kapja a fizetését.

Már nem modellként, hanem fodrász és sminkesként voltam Horvátországban egy fotózáson. Hét modell volt, mindegyiknek minden nap új frizura új smink. Szerencsére többségük aranyos volt, de mint mindenhol itt is voltak kakukktojások.

Ugyan nem volt dolgom, de mindegyik modellel próbáltam meg beszélni, hogy mi az, amit szeret és mi az amit nem .. Hangsúlyozom, ez nem kötelező, csak jó fej akartam lenni. Türelmes voltam, egy darabig.

Amikor három egymást követő nap se a smink, se a haj nem tetszik, állandóan megy a hiszti, és amikor közlöd vele, hogy most már fogd be, és marhára örülj neki, hogy én jöttem, mert más már ki lökött volna egy lakatlan szigetre, és még ő kapja fel a vizet. És meg csinálod a frizuráját, a sminkjét, úgy gondolja ő hamupipőke, teljes díszben le fekszik aludni, villámgyorsan tönkre teszi ezzel az egész művedet…

Ez a viselkedés egy modellnek soha nem megengedett! Én miért nem voltam ilyen?! Igen volt nem egyszer nem kétszer, hogy nem tetszett a hajam, ruhám stb. És? Ez senkit sem érdekelt, engem sem. Azt adtam el hitelesen, ami rajtam volt, mert ez volt a dolgom.

A legjobb példa erre, amikor először kijájjány lettem. A középdöntőben annyi virágot bele tett a hajamba a fodrászcsaj, ráadásul párosat, amit rühellek, hogy el mehettem volna bokornak. Azt már csak később tudtam, mindenki rajtam röhögött, hogy úgy néztem ki, mint egy reneszánsz l…ó. A csaj még nagyképűen mondta is: aztán tudd ám viselni! Azt lehetett…Bár a versenyt meg nyertem ,ő még a döntőbe sem jutott be. Ezek szerint jobban ráztam a fenekem, mint ő amilyen hajakat kreált.

Aztán jött a döntő. Itt megint annyira iszonyatosan gáz hajat kaptam, hogy majd el ájultam, amikor meg láttam magam. Akkor tényleg vetekedtem egy transzvesztitával. De se, idő se mód nem volt rá, hogy meg változtassuk, így kénytelen voltam úgy ki vonulni a színpadra, hogy tyű, de jól érzem magam, baromi szép és szexis vagyok!

A végén azt mondta az egyik zsűritag, hogy látszott mennyire nyerni akartam! Aha, pont ez volt az a verseny, amin leginkább csak túl akartam lenni és nem érdekelt a végeredmény. Furcsa a sors nagyon.

Ezekért nem ér hisztizi, viszont van, amiért igen, és amiből nekem is elegem lett. Hogy néhány fotós azt gondolja, bár mit szabad. Szabad a modellt ücsörögtetni a jéghideg köveken a tengerben, szabad 15 fokos vízben ácsorogtatni, szabad kavicsokon térdeltetni….Sajnos az ilyen akciókat az egészségem is meg sínylette olykor. Volt, hogy fel fázva vesegörcsökkel jöttem haza.

Aztán pár év elteltével, gondoltam egyet: abba hagyom. Ki aknáztam már ezt amennyire az adottságaimmal, tudtam, nem volt már kedvem az egészhez és egyébként is! Ez nem nyugdíjas állás, tudni kell tovább lépni!

Voltam a világbajnok testfestő modellje, tengerparti fotózások, luxus szállodák, jártam x országba, tudom, hogy sokan álmodnak ilyenekről, mégis amikor fel ajánlottak egy két hónapos kínai szerződést szívbaj nélkül visszautasítottam, mint hogy nem mentem el se Guhnába se Malajziába modell világversenyre. Mert tudtam, mikor kell ki szállnom. Miért tegyek bár mit is, ha már nincs tovább kedvem hozzá?!

Csak a sikerért meg pénzért? Nem, ez nem én vagyok! Arról nem is beszélve, Guhnába mindenféle oltás nélkül kellett volna mennem, Malajziába, pedig teljesen egyedül. 5 órákat kellett volna várakoznom, reptereken. Ez eléggé kiábrándító volt.

Sokan azt hiszik, hogy a modellekkel mindenki ki kezd, és egyfolytában fel akarják csípni őket.

Nos, nem többen, mint a hétköznapi „civil” nőket. De mind, az életben is, itt is a nő dönt. Vagy el fogadja a közeledést, vagy nem. Talán abból a szempontból más, hogy közelebb vannak „hírességekhez”, üzletemberekhez, politikusokhoz. Ez lehet, hogy eleinte vonzó dolog, de aztán, hamar rájön az ember, hogy ők sem különbek senkinél.

Nem mondom, hogy nem volt kapcsolatom ebből a „világból”, de az nem azért volt, mert ő éppen híres, vagy nem. Ha azt veszem, a mostani páromat is egy fotózáson ismertem meg, ennek már két éve.

Viszont az olyan dumától hülyét kaptam, amikor üzletemberek olyan szöveggel álltak elő, hogy legyél a személyi titkárnőm. Na persze….

Észrevehető, kiket találnak meg ilyen munkákkal. Évek alatt egyetlen egy escort ajánlatot kaptam és miután azt visszautasítottam, (nem kevés pénzről volt szó), utána, soha.

Van olyan lány, aki folyamatosan kapja az ilyen és ehhez hasonló lehetőségeket, valószínűleg azért, mert elfogadott talán csak egyet és ez elterjedt róla. Kisebb ez a társaság, mint gondolnád. Akár milyen szépségversenyre mész, mindig ugyan azok az emberek vannak ott, sőt, gyakran még a zsűriben is ugyan azok ülnek.

Aztán szemtanúja voltam „generációk” torzulásának. Amikor évekkel ezelőtt a nagyon szép, bájos kislányon, azért mutatkoztak a hiszti jelei, az anyujával együtt, hogy ő bizony göndör hajjal nem hajlandó ki menni a színpadra.

Aztán pár év alatt egy nem csak látszólag, hanem teljes egészében hisztis liba lett belőle. Aki néhány meg nyert verseny után tavaly már azért csapott balhét egy rendezvényen, hogy egyenes hajjal nem megy ki a kifutóra, és ha nem göndörítik be neki azonnal, akkor haza megy. A lány bár évekkel fiatalabb nálam mégis mindenki azt hiszi, hogy kb 5 évet ver rám.

Amúgy ő onnan jutott most eszembe, hogy a párom tegnap sokkolódva jött haza, hogy képzeljem el, látta smink nélkül. Ez elég mély nyomot hagyott a Drágámba. De nem volt ez mindig így! Mint írtam szép lány volt ő. Valamikor…De meg sínylette ezt a szakmát. És meg is fogja! Mert ő ha törik, ha szakad nem fog ki szállni!

Ez egy érdekes dolog. Régen én is az a nő voltam, aki smink nélkül sehova nem ment, most már szívbaj nélkül meg teszem. Egyrészt mióta másokat szépítek, már nincs kedvem annyit magammal cézózni , másrészt, pedig már nem az a „dolgom” , hogy mindig tipp-top legyek.

Végül, muszáj említést tennem a sikkasztós királynőről. Úgy látszik az emberi hülyeségnek, és hogy mennyire nézik sokan birkának a másikat, nos, ennek nincs határa.

Ugyan ki hiszi azt el, hogy a csak a szerelme és nem maga miatt vágta zsebre a pénzt? Ez annyira szánalmas. Mint ahogy az is, hogy úton, útfélen azt szajkózza a kisasszony, hogy azért mesél erről (már a háromezredik riportban) hogy más ne kövessen el ilyen hibát. Persze, mintha ő lenne az első, aki sikkasztott.

Szinte már mártírt csinál magából és mások is belőle. Mintha sajnálnák az emberek! De miért is? Én maximum azért, hogy milyen ostoba. De elérte a célját, rendkívül keresett lett. Nincs olyan újság és tv műsor, ahol még nem fordult meg, Az az álszent duma… Rosszul vagyok tőle. Sír, hogy nincs munkája, mégis, új autó alatta. Akkor ez, hogy is van? És a magyarázkodásait is utálom.

Be szóltak neki, hogy ki se jött a dutyiból máris vetkőzik. Erre ő el kezdett puncsolni, hogy igen, igen, de csak a készül könyve miatt. Mégis volt már egy férfi magazinban is. Jó példa az ember lányának: íme a recept, hogy tudsz országos hírnévre szert tenni!

De emlékszem én még arra, miután királynő lett, mit nyilatkozott a megyei lapnak: Hogy ő szeretne lenni Magyarország első miniszterelnöknője. Hát ez sikerült!

Bűnt követett el, amiért „vezekelt”. Ez rendben is van. Csak az azóta zajló „népszerűségi kampánytól” van hányingerem. Bizony még mindig cirkusz kell a népnek!

De a könyvet mindenesetre megveszem és beszámolok róla!

Üdv: Tóth Zsuzsa